IDEA
18.03.2024
InfoGrund a digitális világban – tanárképzési program
Az Idea Alapítvány Infogrund a digitális világban elnevezésű tanárképzési programját a nyári időszakban több csoport számára is meghirdettük. Célunk volt, hogy a nyár folyamán egy csoportot vidéken is indítsunk, ezért Győrt és térségét szólítottuk meg a képzés lehetőségével. A képzési csoport szervezésekor az volt a tapasztalatunk, hogy kifejezetten nehéz volt megszólítani a tanárokat, kevesen jelentkeztek a képzésre. Ennek oka többek között az lehet, hogy Magyarországon a tanárok helyzete, munkahelyi státusza nagyon bizonytalanná vált ebben az időszakban, így sokak számára megnehezült a képzés feltételeinek vállalása. A képzésre végül 7 fő jelentkezett.
A képzésre elsősorban nyugat-magyarországi települések iskoláiból érkeztek résztvevők:
- Békefi Ernő Általános Iskola és AMI, Rajka
- Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium
- Győr, Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium, Általános Iskola,AMI és Kollégium Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskolája
- Szombathely, Vas Megyei SZC Hefele Menyhért Szakképző Iskola
- Kaposvár, Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium
Képzésünk E-learning szakasza kilenc témakörben ad át új ismereteket a résztvevőknek, a fejezetek feldolgozására kb. hat hét áll rendelkezésükre. Az ezt követő jelenléti képzés során mindig megkérdezzük egy játékos gyakorlat formájában a résztvevőktől, hogy melyik fejezetek adtak számukra a legtöbb újdonságot. Ebben a csoportban a tanárok a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságáról, az álhírek jogi környezetéről szóló, valamint az Álhírek tömeges terjedésének pszichológiai háttérerét tárgyaló fejezetet nevezték meg. A csoport tagjai a legélvezetesebb fejezetként a tényellenőrzés eszköztárával foglalkozó fejezetet említették.
A szeptember 16-17-én, Győrben tartott képzésen tanárok nyitottan, motiváltan, lelkesen vettek részt. Élvezték az információs környezetünk működéréől megtanultak gyakorlatcentrikus elmélyítését. Ennek azért is örültünk, mert az e-learning szakasz feladatainak javítása során az derült ki számunkra, hogy néhány tanárnak nehezen ment az e-learning feladatok megoldása. A csoport motivált jelenléte azonban lehetővé tette, hogy elményítsük az ismereteiket. A képzés második napján fáradtabban, de ugyanolyan érdeklődéssel vettek részt. Ezen a napon az InfoGrund tananyagcsomag óravázlatai alapján egy-egy gyakorlat saját élményű kipróbálása történik, hogy a résztvevők minél jobban elsajátítsák a tananyaghoz kapcsolódó módszertant. A csoporttagok a kreatív, alkotási és drámapedagógiai jellegű gyakorlatokat kiemelkedő igényességgel és odafigyeléssel valósították meg, a közös gondolkodást felszabadult, inspiráló környezet jellemezte.
Néhány kifejtett visszajelzés érkezett a csoport részéről a jelenléti képzést illetően:
„Köszönök szépen mindent! Nagyon jól éreztem magam. Színvonalas a képzés, felkészültek az előadók, örülök, hogy részt vehettem a tanfolyamon.
„Más dimenziót nyitott az oktatásról való gondolkodásomban. Köszönettel tartozom!”